Május 6.
Naponta tanulunk. Naponta tapasztalunk új dolgokat. Sokszor a kultúrából, sokszor a helyzetekből, sokszor az emberek személyiségéből adódóan. Tegnap például jó érzés volt újra tapasztalni, mennyire relatív minden.
Buliba készültünk, Maarja szülinapját ünnepelni. Bár elég fáradtak voltunk, mert egész nap a helyi angoltanárok egyesülete által szervezett "English Day"-en voltunk (a több száz gyerek és a fejetlenség eléggé leszívta az agyunkat), úgy döntöttünk, ránk fér már egy jó kis buli. Végre sikerült rávennünk Maimounát, hogy engedje el velünk a húgunkat, Awa-t is. Itt a lányok kicsit szigorúbban vannak "nevelve", így az, hogy elengedték, nagy csodának számított. Persze ezzel a fejünkre esett egy adag felelősség is, mert azonnal közölte, hogy Awa-t csak velünk engedi el, végig velünk kell, hogy maradjon, nehogy "baj" történjen. Az angol napon hosszasan ecsetelt fiatal kori terhesség-téma keveredett fejünkben Mama szavaival: a buli a lányok megrontója, nem nekünk való...
És jött a szokásos szombat esti dilemma: mit is vegyünk fel. Kint meleg nyári este, a szoba szauna, meg ugye csajból vagyunk. A döntés, farmerszoknya, kis fehér felső, csini afrikai nyaklánc és az itteni piacon még korábban beszerzett, ám alig használt szandi. Maarja azonnal közölte, hogy így biza nem mehetek sehova, túl rövid a szoknyám!! Csak mosolyogtam. Hozzáteszem, otthon eszembe sem jutna ilyen szerelésben elindulni bulizni, de kicsit belelátva az itteni éjszakai életbe, nem nagyon zavart a ruhám (nem)hossza. Mivel Mama sem nagyon dorgált meg, hogy hogy nézek ki, és én is jól éreztem magam a ruhában, csak Maarja maradt az európai normáinkkal...
Mivel éjfél előtt semmilyen buli sem kezdődik, így nem is volt értelme elindulnunk, otthon táncolgattunk a gyerekekkel. Vicces, hogy ha afrikai zenét hallanak, azonnal pörögnek, mint egy végtelenített búgócsiga, ha viszont toubab (akár európai, akár amerikai) zene szól, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Ugyan olyan esetlenek, mint mi, amikor az afrikai ritmust kellene, hogy eltaláljuk.
Éjfél már elmúlt, Awa viszont még mindig a tv előtt ült és kesu-levet készített a többiekkel, mire csodálkozva kérdeztük, miért nem öltözik át. Azt mondta, öt perc és kész, no hittük is meg nem is... de pár perc múlva mit látunk? Awa forgószélként fut ki a Nene szobájából, immár partiszerelésben. Kérdezzük mi történt, ő csak a kerítés túloldaláról kiabál, indulhatunk. Nem értettük, mi is zajlik, csak miután kiértünk. Awa, a napközben mindig hosszú ruhát viselő lány szemérmetlenül rövid szoknyában, gyönyörű sminkben állt a közvilágítás nélküli utcán, nagyon várva, hogy induljunk, mielőtt bárki a családból meglátná, milyen szerelésben indul az éjszakába. Mellette sétálva mosolyogva jegyeztem meg, minden relatív. A szoknyám nem éreztem többet rövidnek, a táncunkat nem éreztem kihívónak. Az este jól telt. Sokat táncoltunk, nevettünk. Hazaérve a házon kívül egy hosszú szoknya várta Awa-t, amit villám mozdulattal tekert maga köré mielőtt a kapun belépett volna, annak ellenére, hogy már mindenki rég aludt.
Hamarosan további elmaradt bejegyzések :)
Puszi mindenkinek, két hónap múlva találkozunk, insallah!
