Amikor beértünk a kórházba, az anyuka akkor érkezett a folyó túl oldaláról, ami egy bő órás út csónakkal. Csak mandinkául beszélt, ami még jobban megnehezítette a kommunikációt. Leültették, felvették az adatait. A szülési kis-könyvét nézve sokkoló adatokat láttunk. A terhesség kezdete óta 4 kilót fogyott (!!!), így most 51 kg-os volt, beteges kinézetű, nagyon törékeny testalkatú hölgy. A szülés hamar megkezdődött, az események felgyorsultak, csak kapkodtuk a fejünket. Egy fekete zsákkal takartak le egy ágyat, arra feküdt fel a kismama. Szóltak neki, hogy vetkőzzön le, és adja oda a szoknyáját. Nem nagyon értettük, de aztán a tolmácsolás után kiderült, ebbe kerül majd az újszülött baba (higénia???). A vajúdás nem tartott sokáig, de embertelen volt! Egyedül hagyták meztelenül, senki nem kérdezte meg egyszer sem, hogy van, sem azt, hogy kér-e bármit. Elővettem a mandinka jegyzeteim, hogy megkérdezzem, kér-e inni, bólogatott. Nagy nehezen kerítettünk egy poharat, merthogy az sem volt, és öntöttünk neki a vizünkből. Szereztünk egy darab rongyot is, azzal törölgettük a homlokát, simogattuk a hasát, bólogatott, hogy köszöni... Közben az ott dolgozók ki be mászkáltak, férfiak nők vegyesen, nevetgéltek, telefonáltak, néha ránéztek. Orvos nem volt sehol, csak nővérkék és talán egy szülésznő. Aztán beindult a szülés. A kismama egy hang nélkül bírta a megpróbáltatást, és pár perc múlva agy aprócska kislány született meg. Én nagyon csodálkoztam, hogy miért ilyen kicsi?? Ekkor mondta a szülésznő, úgy néz ki, van még egy baba. Merthogy ezt nem tudták előre. Nem volt pénzük ultrahangra. Az anyukán már az első baba után is látszott, hogy megviselte, és még hátravolt egy... Mivel az első baba betakarásához a szoknyát használták, amiben az anyuka jött, és a másodikra senki nem volt felkészülve, gyorsan kivették az első babát, és otthagyták az asztalon... Jött a második. Nem sírt fel. Előkaptak egy maszkot, elkezdték lélegeztetni, dörzsölni, a lábánál fogva lógatni és paskolni. Megállt az idő. Hála Istennek, az aprócska lány lélegzett! Mindenki kapkodott, egy oxigénmaszkot kerestek, ami nem működött, egy lámpával akarták a kicsiket megvilágítani, de az sem volt jó. Közben úgy tűnt, az anyukáról mindenki megfeledkezett. Ott feküdt kiszolgáltatottan, meztelenül, egy fém tállal a gerince alatt. Szólt, hogy fázik, mire kértem valamit, hogy letakarhassam. Csodák csodája, visszakaptam a már kétszer felhasznált, véres, nedves szoknyát, hogy ezzel le tudom takarni. NO KOMMENT!!! Nem emberhez méltó, ami itt zajlik!! Persze inkubátor nincs, ezt helyettesítve a két kicsit a kimerült anyukára rakták, hogy a teste melegével tartsa őket is melegen. Kicsivel később átvittük őket egy szobába, ahol végre pihenhettek.
A következő szülést kihagytuk. A baba egy hete halott volt az anyuka pocakában, aki rezzenéstelen arccal vette ezt tudomásul. Már a negyedik halva szülése volt ez...
Ma megnéztük az ikreket. A két kicsi jól van. Szerencsére az anyuka is. Ha orvosi tudással nem is, egy kis emberi látásmóddal, hozzáállással, kézfogással, törődéssel tudunk segíteni, és fogunk is!!