Az EVS szabályai alapján heti 5 napot kell dolgoznunk, napi hat órát. Tevékenységünk során nem helyettesíthetjük főállású alkalmazott munkáját, de segíthetünk már meglévő projekteket, vagy akár újat is kitalálhatunk. A fogadó szervezetünk és a mentorunk elég rugalmas a projektjeinkkel kapcsolatban, így elég nagy a szabadságunk a választás terén. Már mindenkinek körvonalazódik, hogy a helyi viszonyokat figyelembe véve mit is tud/szeretne csinálni. Heti háromszor van mandinka óránk, egy alkalom 2 óra hosszú. Tanárnőnk Fatoubintou Massaly (igen, róla kaptam a nevem:)), aki angolul nem tud, így nekem ez egyben franciaóra is. Az órákat én nagyon élvezem, annak ellenére, hogy a tempója szenegáli, a mottó talán az lehetne, hogy nem kell semmit elsietni! Napközben, amikor van egy kis időm, a franciakönyvem is előveszem néha, ám ez az elmúlt napokban nem nagyon fordult elő. A többi időt a projektjeinkre fordítjuk, mindenki a maga által elkészített beosztása alapján.
Túl vagyunk az első szabadnapokon is, és nem kell mondanom, hogy alig várjuk a következőt. A szombati napot a helyi szállodában töltöttük, ahol a „belépő” egy ital elfogyasztása volt. Ezért cserébe egész nap használhattuk a medencét, kényelmes napozóágyat, törölközőt kaptunk. Hatalmas öröm volt, hogy volt WC, ééééés tükör is!! Ilyen hülye kis dolgoknak is mennyire tudunk örülni, hihetetlen! :) Mivel nem ebédeltünk otthon, anyukánk szendvicset készített nekünk: saláta, sültkrumpli, paradicsom és sülthús bagettbe töltve (a szenegáli gyros). Az egész nap hihetetlen nyugiban telt, és a nap végére végre lett egy kis színünk is.
Vasárnapra azt terveztük, hogy kora délután elmegyünk a Casamance partján lévő „strandra”, ami kb 8-10 km-re van Sédhioutól. A közösségi közlekedés itt maga a gyönyör. Megveszed a jegyed (300 cfa), majd vársz türelmesen, míg nem jön egy „busz”. Beülsz (pláne mert toubab vagy, és azt reméled, mindjárt indultok is), és türelmesen vársz, míg a busz meg nem telik. És hogy hány ember fér el egy általunk 15 fősre becsült furgonban? 30. És időben mit takar a türelmesen várunk kifejezés? A mi esetünkben másfél órát. Majd bő fél órás zötykölődés, 10 perc séta, és Voilá, oda is értünk. A folyó először nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, de aztán mivel igencsak meleg volt, és mivel a többiek sem finnyákoltak, én is bementem. Bár tudtam, hogy a Casamance vize sós, mégis meglepett. A fejemben nem összeegyeztethető, hogy egy folyó vize hogy lehet sós. Elég sokat úsztunk, ami mindenkire ráfért, mert a hátunk nagyon fáj a nem éppen első osztályú ágyaink miatt. Napoztunk, kártyáztunk, beszélgettünk. A két amerikai lány is velünk jött (Amanda és Ami), így most volt alkalmunk velük is beszélgetni. Ami New Yorkból jött, és az itt élő amerikai család két kisfiát tanítja. Amanda önkéntes, mint mi, Floridából, ő májusig marad még.
Ami még újdonság volt, hogy megkóstoltuk a baobab fa termését, és egy helyi srác megmutatta, hogy tudunk belőle (plusz egy kis szárított hibiszkuszvirából) finom italt csinálni (bisap juice).
Este már fejben a munkára készültünk, izgatottan, mint a kisiskolások.
Hétfőn a kórházban kezdtünk. Másfél óra várakozás után az igazgató körbevezetett minket, majd kaptunk egy fehér köpenyt, és irány a szülészet-nőgyógyászat. Fatou doktornő mellé kerültünk, aki aznap a nőgyógyászati rendelsét vezette. Az egész kicsit kaotikus volt, de egy idő után átláttuk, hogy mi is zajlik. Több kismama pocakját hallgathattuk meg kis tölcsérrel, de ezen kívül főleg csak ültünk és sasoltunk. A keddi nap már izgalmasabb volt. Reggel vizittel kezdtünk, majd egy olyan rendelőben, ahol a nemrég szült kismamák jönnek kontrollra. Levetkőztettük a kisbabákat, megmértük a lázukat, a súlyukat. A picik édesek, általában tiszták, de az eldobható pelenka itt nagy luxus, így rongyokba vannak csak bugyolálva. A délelőtt során sok mindent láttunk, anyukát, akinek a második gyereke született halva, 16 éves kismamát, és sokáig sorolhatnám. No és az egyik sokkoló dolog: a füllyukasztás. Egy nem túl kedves nővérke végzi, aki egész nap csak a rendelőben tesped és a tv-t bámulja, vagy a körmeit tisztítja, és úgy tűnt, semmi más dolga, csak hogy néha fület lyukasszon. Ekkor elmegy, befűz egy méretes tűbe egy darab fekete cérnát, lefújja fertőtlenítővel, és „átfűzi” a fülcimpán. A madzagot elvágja, csomót köt rá, és jöhet is a másik fül… No comment.
Délelőtt érkezett egy anyuka, akit aztán bent is fogtak. Mivel nekünk haza kellett mennünk, megkértük az asszisztenst, hogy amint beindul a szülés, szóljon.. Fél 4 körül jött is az sms, mi az irodából futottunk a kórházba. Mire odaértünk és átöltöztünk, már meg is született a kicsi, épp a köldökzsinórt vágták el. Nagyon sokkoló élmény volt. Az anyukát otthagyták az asztalon, a kicsi egy másik asztalra került. Megtisztították, bebugyolálták, és mindenki kiment a szobából. Milievel kicsit tanácstalanok voltunk, hogy mit is csináljunk, mit is szabad, és mit nem. Egyikünknek sincs tapasztalata az egészségügyben, és ez azért nem is egy vérnyomásmérés..
 |
| 49 cm, 2550 g :) |
Hihetetlen!!!
Közben a doktornő a kezembe nyomott egy lázmérőt, hogy mérjem meg a pici hőmérsékletét. Nem kell mondanom, hogy mekkora élmény volt ezt a picit a kezembe fogni, és az is, hogy az anyukának tudtunk segíteni. Mivel éhes is volt, egész nap nem evett semmit, kimentünk és vettünk neki banánt. Úgy láttuk, másban nem tudunk segíteni, így elköszöntünk. Az anyuka csak annyit mondott, hogy mindent köszön, és ha kislánya született volna, rólunk nevezné el.
Leírhatatlan ez az egész, hogy mennyire rutinból végzik a munkájukat az orvosok, asszisztensek. Hogy mennyeire nem látják már az embert, mennyire nem törődnek azzal, hogy egy élet kezdeténél vannak jelen, és hogy aki előttük fekszik, egy ember, aki az ő segítségükre szorul. Sokat beszéltünk Milievel az egészről, és úgy érzem, mind a ketten szeretnénk ezt folytatni. Segíteni apró dolgokkal, kedvességgel, pár jó szóval, vagy bármivel, amivel tudunk.
Szerdára meghívást kaptunk a szervezet iskolájában alapuló EC (English Club) alakuló ülésére. Az ilyen klubok itt nagyon népszerűek, minden giminek van, és különböző rendezvényeket szerveztnek, versenyekre mennek. Minden angol nyelven zajlik, így a mostani ülés is, amin megválasztották a tisztségviselőket. A segítő tanár nagyon örült, hogy ott vagyunk, és mi is teljesen odavoltunk a lelkesedésüket látva. Elmondtuk, hogy bármiben kell segítség, mi ott leszünk, és támogatjuk őket. Minden szerdán összegyűlnek, és egy adott témát vitatnak majd meg. Mi segítünk az előkészületben, és bármiben amiben kell. Nagyon lelkes vagyok, mert látszik ezeken a fiatalokon, hogy mennyire akarnak tenni, mennyire akarnak tanulni!! Délután a rádióba mentünk, ahol az egyik tanárnak van egy állandó műsora, az English Speaking Hour. Meghívott vendégekként beszéltünk kicsit arról, hogy is kerültünk ide Sédhiouba, Maarja Észtországról, én Magyarországról egy kicsit. A rádiózás nagyon tetszik, és a műsor is. Tudtunk beszélni az igazgatóval, így már majdnem biztos, hogy kapunk heti egy órát, amikor saját műsort szerkeszthetünk. Egy Toubab-rádióban gondolkodunk, zenék a saját országainkból, érdekes tények és rövid hírek Európából. Remélem, hogy összejön. Ma az óvodába megyek, remélem, ott is hasonló élményeim lesznek...