Szenegalizálódunk

2012. január 25. szerda

Tíz nap telt el, mióta Szenegálba érkeztünk. Nem mondom, hogy minden szinten könnyű a kezdet (sokan vagyunk betegek, kimerültek), de ez a különös világ összességében mindenkire pozitív hatással van. Már az első napokban megjegyeztük: a svájciaknak órájuk van, a szenegáliaknak idejük. És hogy mire is? Mindenre. Mindenre, amire akarják, és mindenre, amire kell. Itt egy családanya „csak” a családdal kell, hogy törődjön. Reggel korán kel, felsöpri az egész udvart, a ház környékét, elégeti a szemetet (merthogy itt jobb esetben is ennyi a hulladékgazdálkodás), kitakarítja a „wc-t”. Minden tökéletesen szervezett, és nagyobb a nyüzsgés, mint egy hangyabolyban. Mivel itt több asszony is van (több család), így a munkát is megosztják. Ha a gyerekek elindultak a suliba, jöhet minden más. Napi kétszer meleg ételt főzni erre a rengeteg emberre, ami nem a gáztűzhelyen történik, hanem az általuk rakott tűzön. Kézzel mosni minden ruhát és minden egyéb textilt, majd ha megszáradnak, parázzsal töltött vasalóval vasalni (ebbe már mi is besegítünk, ha itthon vagyunk). Európai szemmel nézve kicsit érthetetlen, hogy ha van áram, akkor miért nem az azzal működő vasalót használják? Ha van áram és víz is, miért nem mosógéppel mosnak? Ha anyukám nem teszi fel nekem ezeket a kérdéseket, még csak eszembe sem jutott volna.

Már a múltkor akartam írni a gyerekekről, mert ez nekem megint nagyon szívet melengető. Nincs sok mindenük. Nincsenek csilivili játékaik, márkás cuccaik, nem esznek reggelire Ciniminiest, nem törli senki higikendővel a kezüket, ha elesnek…Mégis úgy érzem, sokkal egészségesebb gyerekkoruk van, mint egy átlag európai gyereknek. Naphosszat az utcán vagy az udvarban játszanak az általuk kitalált játékokkal. Minden érték nekik. Ma például kicseréltük az izzót a lámpámban (energiatakarékosra!!), én lendületből dobtam volna ki a dobozát, ők meg csak ámultak, hogy új játékuk érkezett. Itt a felfordított kis sámli a kis autó, ami még áruszállításra is alkalmas, ha mondjuk belerakják a papucsukat. Egy rossz gumiabroncsot messze lehet gurítani, és együtt énekelni, táncolni a nap minden szakában lehet. Ha esetleg kapnak valami kis édességet, a szívem megszakad tőlük. Tegnap mikor hazaértünk az egyik kiscsaj nagy lelkesedéssel mutatta, hogy kapott három kis darab kekszet. Ahelyett, hogy megette volna, vagy eldugta volna a többi 6-7 gyerek elől, darabokra törte, és mindenkinek adott, beleértve minket is. Nem akartam elfogadni, de mosolyogva dugta a számba. Miért természetes ez itt mindenben, és miért nem az otthon? Miért magunknak „gyűjtögetünk”, amikor adni és megosztani sokkal jobb érzés??
Ha két gyerek összeveszik valamelyik „játékon”, a nagyobb testvér nem keresi, hogy kinek van igaza, hanem fogja, és elveszi tőlük. És ezt itt nem hiszti követi. (Ha valamelyiknek lekanyul a szája, mert igazságtalannak érzi a megoldást, talán még egy pofont is kap.)
Persze a másik oldal, hogy ezek a kiskölkök igen sokat dolgoznak. A 8-10 éves csajok felelnek az étkezések előtti „terítésért”: kirakják a sámlikat, székeket az udvarra, kézmosáshoz egy kis tálkába vizet, kanalakat minden tálhoz. Az étkezések után ők pakolnak el, majd felsöprik az udvart. Esténként az udvar rendberakásáért is ők felelnek. A száraz ruhákat ők szedik le, az állatokat is ők etetik.

És hogy hogyan is telnek a napjaink, arról is röviden (talán pár érdekes dologra jobban kitérve.). Vasárnap volt az első pihenőnapunk, ám az is egész mozgalmasra sikerült. Elmentünk a piacra, hogy a hiányzó dolgainkat beszerezzük. Nekem kellett mosószappan, meg szerettem volna egy „szőnyeget” is. A piac sokkoló élmény volt. A Casamance partjáról közelítettük meg. Mindenhol szemetet égettek, a vízparton disznók, nem messze tőlük keselyű-szerű madarak, majd az árusok. Amióta láttam az itt árult halakat, nem szívesen eszek  Mindent lehet itt kapni, a kulcsszó az alkudás. Bouba tanácsa: az árat, amit mondanak felezd meg, és ennyiért vedd csak meg. Eddig működött, de mint mindenhez, ehhez is idő kell, nem is kevés. A piacozás után elindultunk megkeresni az uszodát. Nem túl nagy bizalmunk volt látva a helyi viszonyokat, ám ami ott volt minket, az maga volt a paradicsom!!! Nem igazán uszoda, inkább egy szálloda kertje. Hatalmas pálmafák, rendezett környezet, gyönyörű medence, koktélok, mintha a kapunk belépve valami egzotikus sziget turistaövezetében találnád magad. A belépő nekünk nem drága (1000 CFA), így hamar megegyeztünk, hogy amint jobb idő lesz, jövünk is vissza.
Most a napokban nagyon sokat dolgoztunk. Befejeztük a tréninget, rengeteg szervezetnél jártunk, hogy megkérdezzük hol és miben tudunk segíteni. Tele vagyunk ötlettel, most jön a tervezés.. Ma később még írok (az első vizitem a dokinál, arról, hogy mik lesznek a feladataim, és hogy mik a leghasznosabb dolgok, amiket magammal hoztam), de most mennem kell dolgozni 